Ezt az órát karácsonyra kaptam Kristóféktól. (Már réges-régen tudom, hogy nincsenek angyalkák.) Ő tervezte és nyomtatta a számlapot. Minden ajándékomnak nagyon örültem, de ennek a legjobban. A Brawl Stars brawlerek vannak rajta, méghozzá az új tervezésűek. A kedvencem Mortis, aki 10 óra 10 perc körül van rajta, azaz a legjobbkor. Spike, a kaktusz és Carl, a vonat tűnik ki legjobban a tömegből. Őket is szeretem, már mindkettő megvan nekem. Az anya kedvence Poco, mert szereti a Coco mesét. Amúgy Colette a kedvenc karaktere, de ő olyan új, hogy az órán még nem szerepel. Annyira szereti, hogy Colette-nek szólítom, ez amúgy a nevére is nagyon hasonlít. Ja, Brock a régi kinézetével is szerepel a számlapon, ebből látszik, hogy Kristóf nem nagyon ismeri a Brawl Starst, mert különben ezt nem tette volna rá. De ebből az is látszik, hogy milyen nehéz lehetett ezt neki összeszedni és megcsinálni.
Thursday, December 31, 2020
Sunday, December 27, 2020
Christmas is here
Ez egy karácsonyfadísz. Méghozzá a Big Ben. Karácsonyra kaptam. Előtte is láttam már ilyet, sőt vettünk is egyet, Eszter néninek. Ő is a fő helyre tette a karácsonyfáján és mi is. 10 óra 10 perc 35 másodpercet mutat és a Butlersben kapható. Ez már a második Big Ben, amit posztolunk.
Sunday, September 27, 2020
Fura órák
Ezek az órák nagyon furák. A keszthelyi Festetics-kastélyban fotóztuk őket. A nyaralásunk alatt, egy esős napon néztük meg. Bármelyiket elfogadnám a nappaliba, de azt mondja a papa, hogy ha eladnánk a lakásunkat, akkor is csak a kismutatót tudnánk megvenni. De nem is baj, mert ezek az órák megbízhatatlanok, összevissza járnak. Nem töltöttünk ilyen sok időt a kastélyban.
Sunday, September 20, 2020
Stick-tak
Ez egy Stikeez figura, mégpedig egy óra. Tegnap hozta Mari mama. Magdának hozott egy marékkal, de egyet-egyet kaptunk mi is Verával. Az enyémben egy piros fotel volt, Veráéban meg ez az óra. Nem is tudtam, hogy van ilyen. Szerencsére Vera cserélt velem. De amint cseréltünk, Magda Vera kezéből azonnal kicsavarta a fotelt.
Az nem tetszik ebben az órában, hogy a szája nehezen látszódik. Viszont 10:10 van rajta, ami király.
Thursday, September 3, 2020
Eszter néni órái 2.
Eszter nénitől újabb adag óra gyűlt össze, ezért most ezeket is kiposztolom. (Az előző poszt itt látható.) Ezek közül anyának a fás a kedvence, nekem az attól balra lévő barna. De amúgy mindegyik tetszik.
Saturday, August 29, 2020
Halloween-izált óra
Ez az óra már a halloweeni partira készült. Nem úgy, mint a Big Ben. Mert az még nincs kész, ezzel ellentétben. Ugyan a Big Ben lesz az este sztárja, azért ez a tökös is nagyon menő. Az órát nemrég vettem a zsebpénzemből a Kikben, 1190 Ft volt. Ébresztős.
Thursday, August 27, 2020
Big Ben
Ezt a Big Bent darabokban kaptam (a születésnapomra), ugyanis ez egy 3D-s puzzle. Tegnap építettük fel, 216 db-os, és van hozzá egy igazi óramű is, ami elemmel működik. Egyelőre pontosan jár. Ha elromlik az óra, az sem baj, akkor a puzzle-darabokból összerakott órával fogjuk helyettesíteni (bár mivel az csak kép, még úgy sem jár). A halloween partin, amire már nagyon készülök, fel fogom díszíteni denevérszárnyakkal, égőfüzérrel, ez lesz a szobánk dekorációjának fő eleme.
Monday, August 17, 2020
Toronyóra
Ezt a tornyot én készítettem papírból, sok celluxszal. A tetején egy antenna látható, és csak az egyik oldalán van óra. Körülötte sok ház van, de azoknak csak a tetejeit látjuk, felülnézetből. Ez egy óriási nagy torony, ha a házak hozzá képest csak akkorák.
Saturday, August 8, 2020
Szemes
Ezt az órát a zsebpénzemből vettem Balatonszemesen, ez a legújabb szerzeményem. Vele együtt egy akkumulátoros puskát is vettem, és ezért, meg mert minden év augusztusában ebben a bazárban költöm el a zsebpénzem jelentős részét, kedvezményt is kaptam, 7,4%-ot. Azt nem tudom, hogy ez a kocsi kicsoda a Verdákban, ha valaki tudja, kérem, kommentelje be.
Thursday, August 6, 2020
Könyvajánló
Ezt a könyvet tegnap este fejeztük be. Nagyon tetszett, de hát nyilván azért teszem fel ide, mert tetszett. Egy izgalmas detektívregény, a detektív azt jelenti, nyomozó. Vagy inkább kalandregény. Azon nevettünk, hogy az utolsó fejezetnek a címe: Az óra rejtélye. Ezért olyan, mintha az egész könyv egy nagy bevezető lenne, és az utolsó 3 oldal lenne maga a könyv, a lényeg. Felfigyeltem arra, hogy az író szava járása, hogy vészjósló.
Monday, August 3, 2020
Tóth Pista órája
Tuesday, July 28, 2020
Tányéróra
Monday, July 27, 2020
Cuppanóra
Thursday, July 23, 2020
Kedvenc plüssöm
Tuesday, July 21, 2020
Vérhalom téri óra
Friday, July 17, 2020
Apple clock
Thursday, July 16, 2020
Valódi napóra
Tuesday, July 7, 2020
Görömbei órája
Monday, July 6, 2020
Cukoróra
Friday, July 3, 2020
Időtlen
Wednesday, June 24, 2020
Lülü faliórája
Sunday, June 21, 2020
Szentendrei óra
Saturday, June 20, 2020
Előző karórám
Sunday, June 14, 2020
Balatoni Bravur
Wednesday, June 10, 2020
Karórám
Sunday, May 31, 2020
Hamis napóra
Thursday, May 28, 2020
Fogszikekszi Turbó 9 Hangos
Saturday, May 23, 2020
Apple-izált óra
Wednesday, May 20, 2020
Hama gyöngy óra
Sunday, May 17, 2020
Rajzolt Bravur
Tuesday, May 12, 2020
Matekóra
1 = 9/9
2 = (99 - 9*9) / 9
3 = √9
5 = 9 - (√9 + 9/9)
6 = √9 + √9
7 = 9 - (99 - 9*9) / 9
8 = 9 - 9/9
9 = 9
10 = (99 - 9) / 9
11 = 99/9
12 = 99/9 + 9/9
És sikerült!
Friday, May 8, 2020
A nem járó óra
Thursday, May 7, 2020
A nagyon okos óra
Sunday, May 3, 2020
Műanyag
Wednesday, April 29, 2020
Stolpa Wall
Úgy működik, hogy ha tapsolunk, világít a kerete. Így sötétben is látható rajta az idő.